Tengernyi cikk szól arról, hogy gyermekeink hogyan feszegetik a szüleik határait, de mi a helyzet az ő határaikkal?
A szülői és családi interakciókban gyakran előfordul, hogy a felnőttek úgy érzik, „mindent a gyerek érdekében” tesznek, csak “jót” akarnak. Ugyanakkor fontos tisztában lenni azzal, hogy a gyerek határainak tiszteletben tartása alapvető az érzelmi biztonság, önbizalom és önállóság fejlődéséhez.
Mi a határ a gyerek számára?
A határ azt jelenti, hogy a gyereknek van joga eldönteni, mit szeretne csinálni, mit eszik, mennyi időt tölt egy tevékenységgel, és kivel érzi jól magát. Ezeket a döntéseket még kisgyermekként is komolyan kell venni, és a felnőttnek feladata, hogy a gyerek választását tiszteletben tartsa. (természetesen nem a kötelező/ nem megvalósítható dolgokra gondolok)
El kell fogadni, ha most nem szeretné kölcsön adni a játékát, nem szeretne az idegen kislány mellé ülni, nem akar a mamának puszit adni, netán nincs kedve anyával hajtogatni.
Azonban vannak, akik ezt sértésként kezelik és ilyenkor lépik át azt a bizonyos határt.
Határ átlépés formái:
1. Tukmálás – ismételt ráerőltetés, hogy a gyerek csináljon valamit, amit nem akar.
“Egyél csak még egy kanállal, nagyon finom!”
2. Érzelmi zsarolás – pl. „Ha nem jössz, akkor csinálok mást/ szomorú leszek”
3. Sértődés/ fenyegtés –“ legközelebb nem viszlek el”
4. Újra és újra visszakérdezés – a gyerek már döntött, de többször is megkérdezik, nyomást gyakorolva.
“Biztos, hogy…?” Vagy “akkor sem, ha…?”
5. Nyomás alá helyezés – a gyerek kényelmetlenül érzi magát, feszültség keletkezik, mert „nem szabad” nemet mondani vagy saját döntést hozni, hiszen úgysem számít, mit mond.
Ha egy gyermek gyakran szembesül a fentiekkel, akkor önbizalomhiányban, konfliktuskerülésben, túlzott alárendelődésben és érzelmi kimerülésben/ szorongásban jelenik meg.
Nincs még hozzászólás